A politikai egyetértés felbomlása a klímaváltozás ügyében
Amikor az Egyesült Királyság 2019-ben először vállalta, hogy 2050-ig nettó nullára csökkenti a szén-dioxid-kibocsátását, a politikai egyetértés szinte példátlan volt, a törvényhozók szinte egyhangúlag hagyták jóvá a célkitűzést. Azóta azonban a politikai légkör drámaian megváltozott. A Westminsterben tapasztalható konszenzus megbomlott, és a nettó nullára való eljutás gyorsan politikai megosztottságot teremtett. A Munkáspárt újabb határidőt tűzött ki: 2030-ra szeretné elérni a tiszta energia célját. Eközben a Zöldek és a Liberális Demokraták arra törekednek, hogy még gyorsabban érjék el a nettó nullát, míg a Konzervatív Párt a politikai irányvonalak megfékezésére törekszik. Ráadásul először a Reform UK nevű párt is nyíltan kérdőjelezi meg a nettó nulla elérésének szükségességét. Sir Tony Blair, egykori munkáspárti miniszterelnök is jelezte, hogy az éghajlatváltozás kezelésére jelenleg alkalmazott globális megközelítések nem működnek, bár az ő intézete később megerősítette, hogy támogatja a kormány célkitűzéseit.
De miért változott meg ennyire a helyzet? 2019-ben a klímaváltozás iránti közérdeklődés rendkívül magas volt, hiszen ezrek vettek részt az Extinction Rebellion tüntetésein, és Greta Thunberg, a fiatal aktivista, annyira befolyásos lett, hogy meghívták a parlamentbe felszólalni. Luke Tryl, a More in Common közvélemény-kutatója szerint a klímaváltozás iránti aggodalom nem csökkent lényegesen, még ha a tüntetéseken nem is látunk tömegeket. Azt tapasztalta, hogy a diskurzus iránya megváltozott: a megélhetési költségek emelkedése és az ukrajnai háború hatására az emberek már inkább arról beszélnek, hogy mindez hogyan érinti a pénztárcájukat, és hogy biztonságosabbá válik-e az ország ennek következtében. A politikai táj is polarizálódott, hiszen a Munkáspárt és a Liberális Demokraták szavazói a klímaváltozást a legfontosabb három kérdés között említik, míg a Reform Párt szavazói inkább ellenzik a nettó nullát, de kevésbé motiváltak e téren. Tryl megjegyezte, hogy a politikai elit sokkal inkább megosztott, mint a közvélemény.
A Reform Párt fellépése, amely a „nettó hülyeség nullát” hirdeti, szintén hozzájárult a klímaváltozással kapcsolatos diskurzus növekedéséhez. Richard Tice, a párt alelnöke egy közelmúltbeli időközi választáson nyert, és hangsúlyozta, hogy a Reform Párt a költségek és a megélhetési válság kérdéseit helyezte a politikai napirendre. A közvélemény-kutatások szerint az emberek egyre inkább érzékelik, hogy a megélhetési költségek emelkedése szoros összefüggésben áll az energiaárak növekedésével. A Zöld Párt társelnöke, Adrian Ramsay aggasztónak találja a konszenzus megbomlását, és a pártpolitikai ellentéteket okolja érte. Úgy véli, hogy a politikai spektrumon belül ésszerű embereknek ellen kell állniuk annak, hogy ez a kérdés politikai futballá váljon.
A politikai diskurzus megosztottsága azt is jelzi, hogy az Egyesült Királyság egyre inkább átveszi az Egyesült Államokban tapasztalható pártos politikát. Pippa Heylings, a Liberális Demokraták nettó nulla ügyvivője úgy véli, hogy a „nagy olaj- és gázipar” lobbija is hozzájárul a visszatartásukhoz, amelyet Donald Trump megjelenése óta felerősödött. A könnyen megvalósítható intézkedések már megtörténtek, és most jönnek azok a lépések, amelyek közvetlenül érintik az emberek életét. A Konzervatív Párt politikai irányvonala is jelentős átalakuláson ment keresztül: Boris Johnson zöld célkitűzéseitől eljutottunk odáig, hogy Rishi Sunak alatt a célok lassulni kezdtek, végül Kemi Badenoch már a 2050-es tervet is megkérdőjelezte, mondván, hogy az „lehetetlen”.
A Munkáspárt számára a zöld célok iránti elkötelezettség politikai túlélésének kulcsa lehet, hiszen ez egy választási ígéret, amely megkülönbözteti őket a jobboldali pártoktól. A Labour vezetése mellett sokan úgy érzik, hogy a nettó nulla elérése érdekében muszáj biztosítaniuk a munkavállalók védelmét a zöld energiára való átállás során. A nettó nulla 2050-es célja jelenleg törvénybe van iktatva, ám a Munkáspárt által kitűzött „tisztán energiával 2030-ra” célkitűzés belső elhatározás, ami rendszeresen felveti a kérdést, hogy esetleg lazítani fognak rajta.
A politikai tőke és gazdasági remények szempontjából a Munkáspárt zöld programja kulcsfontosságú lehet, így a zöld célokról való visszalépés komoly kockázatokat rejthet magában. A következő választások előtt a klímaváltozás kérdése egyre inkább középpontba kerül, és a pártoknak úgy tűnik, hogy fel kell készülniük a jövő kihívásaira, miközben a választók elvárásainak is megfelelnek.
