Kolumbiai szélerőművek: ígéretek és kihívások az őslakosok számára
José Luis Iguarán, a La Guajira tartományban élő Wayuu indián közösség tagja, nap mint nap szembesül a változásokkal, amelyek a régiójában zajlanak. Amikor kilép otthonából, tíz hatalmas szélturbina magasodik a szeme előtt, amelyek a tengeri táj felé nyúlnak. A Wayuu közösség évszázadok óta él a száraz félszigeten, ahol kecskéket tenyésztenek, növényeket gondoznak, sót bányásznak és halásznak. La Guajira a Kolumbia legnagyobb szélenergiával rendelkező területei közé tartozik, így a fosszilis energiahordozókról való átállás középpontjába került. Ugyanakkor a helyiek, akiknek kultúrája és hagyományai szorosan összefonódnak a területtel, ambivalens érzésekkel viseltetnek a zöld energia iránti törekvések iránt.
Iguarán elmondása szerint a közössége most megosztja a földjét a Guajira 1 névre keresztelt szélerőművel, amely Kolumbia egyik működő szélerőműve. La Guajira területén további 15 szélerőmű építése van folyamatban, és tervek szerint még sok más is fog épülni. „Este a turbina zajai megzavarják az álmainkat. Számunkra az álmok szentek” – mondja Iguarán. A Wayuu, akik körülbelül 380,000-en vannak Kolumbiában és Venezuelába is átérnek, különleges hagyományokkal és hiedelmekkel rendelkeznek. Számukra az álmok a szellemi világ kapui, ahol az őseiktől kapott üzeneteket értelmeznek a családjukban.
Bár a Guajira 1 szélerőmű működése néhány előnnyel járt, például a tiszta ivóvízhez való hozzáférés, jobb utak és tartós téglaházak építése terén, a közösség egy része nem osztja Iguarán optimizmusát. Aaron Laguna, egy Wayuu halász, aki Cabo de la Vela tengerparti falujában él, aggasztónak tartja, hogy a szélerőművek megosztják a közösséget. „A szélerőművek tiszta energiát termelnek, de feszültséget teremtenek a Wayuu közösségein belül” – mondja Laguna. Az ő közössége jelenleg konzultációkat folytat egy közeli szélerőmű építésével kapcsolatban, és már tapasztalták, hogy más közösségek a projektek átláthatatlanságára, a nem megfelelő kompenzációkra és a kulturális normák tiszteletben tartásának hiányára panaszkodtak.
A problémák nemcsak a helyi közösségeken belül, hanem az energiaipari cégekkel is konfliktusokat okoznak. A helyiek között feszültségek alakultak ki, mivel egyesek támogatják a projekteket, míg mások úgy érzik, hogy kizárták őket a hasznot hozó tárgyalásokból. „Még mindig az a gondolat él, hogy ha zöld, akkor automatikusan jó” – magyarázza Joanna Barney, a kolumbiai Indepaz nevű gondolkodó központ környezetvédelmi, energia- és közösségi igazgatója. „Kolumbiában nincs szilárd jogi keret, amely megfelelően felmérné a környezeti hatásokat, és a társadalmi hatások mérhetetlenek.”
Decemberben a spanyol EDP Renováveis leállította két szélerőmű tervezését La Guajira területén, mivel a projektek gazdaságilag nem bizonyultak életképesnek. Az egyik ok az volt, hogy a helyi őslakos közösségek száma, akik azt állították, hogy érintettek lesznek, 56-ról 113-ra nőtt. Az EDP döntése a kolumbiai Enel olasz multinacionális vállalat távozását követte, amely a folyamatos tiltakozások miatt lépett ki egy másik tervezett szélerőműből. A Guajira 1 szélerőművet is megzavarták az útlezárások, amelyek gyakori módjai a helyiek tiltakozásának, amikor úgy érzik, hogy nem hallgatják meg őket. Az Indepaz gondolkodó központ már dokumentálta az energiaipari cégek alkalmazottait ért támadásokat is, beleértve a fegyveres rablásokat és emberrablásokat.
Wieldler Guerra kolumbiai antropológus szerint egyértelmű eltérés van a Wayuu közösség és a szélerőművek cégei között. „Két világ beszél, és nem tudják megérteni egymást” – mondja. Ez az ellentmondás a szélhez való viszonyukban is megnyilvánul; a Wayuu számára a szelek emberek, míg a cégek és a kormány a szelet egy erőforrásként kezelik, amelyet a környezeti előnyök, a profit és az ország energiaigényeinek kielégítése érdekében akarnak kihasználni. Bár Kolumbiának viszonylag tiszta belső elektromos energiája van, a vízerőművekből származó energia dominál, a szélenergia jelenlegi hozzájárulása mindössze 0,1%.
A helyi közösségekkel való konfliktusok kockázata aggasztja az energiaipari cégeket. Az AES Colombia nevű cég, amely Kolumbia legnagyobb szélerőmű-klaszterét fejleszti La Guajira területén, hangsúlyozza, hogy nyitott párbeszédet folytat a közösségekkel, biztosít fair kompenzációt, és olyan előnyöket nyújt, mint a tiszta ivóvíz és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó kreditmegosztás. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jó közösségi kapcsolatok önmagukban nem elegendőek. „Ezeket a projekteket nem tudjuk egyedül megvalósítani” – mondja Federico Echavarría, az AES Colombia vezérigazgatója.
A Cabo de la Vela szeles partján Laguna elmondja, hogy La Guajira történelmileg elhanyagolt terület volt az állam által. Az oktatás és az egészségügyi ellátás gyenge, és a legtöbb vidéki közösségben nincs folyó víz. Néhány ember még mindig órákat gyalogol, hogy vizet gyűjtsön a jagüey nevű esővíz-tározókból. Közössége rendelkezik egy kis sósvízi tisztítóüzemmel, amely friss vizet termel, és azt szeretné, ha a közeli szélerőmű építésére tervezett cég bővítené azt, hogy még több helyi lakos részesülhessen az előnyökből. Annak ellenére, hogy a fejlődésről beszélnek, Laguna egy fennmaradó paradoxonra hívja fel a figyelmet: „A legrosszabb az, hogy nem kapunk még egyetlen kilowattot sem az itt termelt energiából.” A tervek szerint a szélerőmű elektromos áramát máshová küldik, és a falu továbbra is generátorokra támaszkodik, legalábbis a középtávon. Míg a jövő a tiszta energia irányába mutat, sok Wayuu számára a sötétségben maradás félelme továbbra is élénken él.
