Uranusz holdjainak új kutatása növeli az élet lehetőségét
A Uranusz bolygó és öt legnagyobb holdja nem olyan kihalt világok, ahogyan azt a tudósok hosszú ideje gondolták. Legújabb kutatások szerint ezek a holdak akár óceánokkal is rendelkezhetnek, és feltételezések szerint életet támogathatnak. A Naprendszer ezen távoli régiójáról szerzett legtöbb ismeretet a NASA Voyager 2 űrszondájának adatai biztosítják, amely közel 40 éve járt a bolygó közelében. Azonban egy friss elemzés azt mutatja, hogy a Voyager látogatása egy hatalmas napvihar idejére esett, ami félrevezető képet alkotott arról, hogy milyen is valójában a Uranus rendszere.
A Uranusz egy gyönyörű, jeges, gyűrűs világ, amely a Naprendszer külső részein helyezkedik el. A bolygók közül az egyik leghidegebb, és érdekessége, hogy az oldalára dőlt, mintha megütötték volna, így talán a legfurcsább égitest a Naprendszerben. Az első közeli felvételeinket 1986-ban kaptuk, amikor a Voyager 2 elrepült mellette, és szenzációs képeket küldött a bolygóról és annak öt legnagyobb holdjáról. Azonban a tudósokat még jobban meglepte az a mérés, amelyeket a szonda műszerei küldtek vissza, jelezve, hogy a Uranusz rendszere sokkal furcsább, mint korábban gondolták.
A Voyager 2 által gyűjtött adatok arról számoltak be, hogy a bolygó és holdjai inaktívak voltak, ellentétben a Naprendszer más holdjaival, amelyek geológiai aktivitással rendelkeznek. A Voyager 2 azt is felfedezte, hogy a Uranusz védő mágneses mezeje furcsa torzulásokon ment keresztül, és a Nap felé nyomódott. Egy bolygó mágneses mezeje csapdába ejti azokat a gázokat és egyéb anyagokat, amelyek a bolygóról és holdairól származhatnak, például óceánokból vagy geológiai tevékenységekből. Mivel a Voyager 2 nem talált ilyesmit, úgy tűnt, hogy a Uranusz és öt holdja steril és inaktív.
Ez az eredmény óriási meglepetést okozott, mivel ellentétes volt a Naprendszer más bolygóinak és holdjainak aktivitásával. Az új kutatás azonban megoldotta a évtizedek óta fennálló rejtélyt, és kiderítette, hogy a Voyager 2 rossz időpontban érkezett. A kutatás azt mutatja, hogy amikor a Voyager 2 elhaladt a Uranusz mellett, a Nap heves aktivitással bírt, ami erős napszelet generált, és valószínűleg elfújta az anyagokat, valamint ideiglenesen torzította a mágneses mezőt.
Dr. William Dunn, a University College London kutatója szerint ezek az eredmények azt sugallják, hogy a Uranusz rendszere sokkal izgalmasabb lehet, mint korábban gondolták. „Lehetséges, hogy ezek a holdak olyan körülményeket biztosítanak, amelyek az élethez szükségesek, akár óceánok is találhatók a felszín alatt, amelyek tele lehetnek halakkal!” – mondta Dunn. Linda Spilker, aki fiatal tudósként dolgozott a Voyager programban, szintén izgatottan nyilatkozott az új eredményekről, amelyek a Nature Astronomy című folyóiratban jelentek meg. „Az eredmények lenyűgözőek, és nagyon izgatott vagyok, hogy van lehetőség az életre a Uranusz rendszerében” – nyilatkozta.
Dr. Affelia Wibisono, a Dublini Fejlett Tanulmányok Intézetének kutatója, szintén kiemelte az új eredmények fontosságát. „Megmutatja, mennyire fontos visszatekinteni a régi adatokra, mert néha új felfedezéseket rejtenek magukban, amelyek segíthetnek a következő generációs űrkutatási missziók tervezésében” – mondta Wibisono. A NASA máris tervez egy új missziót, a Uranus Orbiter and Probe programot, amely egy évtized múlva újra visszatérne a Uranuszhoz és holdjaihoz.
A NASA Dr. Jamie Jasinski elmondása szerint, aki kezdeményezte a Voyager 2 adatok újraelemzését, a jövőbeli misszió tervezésénél figyelembe kell venniük ezeket az új eredményeket. „A jövőbeli űrhajó egyes műszereit nagyon úgy tervezik, hogy figyelembe veszik a Voyager 2 tapasztalatait, amikor az a rendszeren átment egy rendellenes esemény során. Újra kell gondolnunk, hogyan tervezzük meg az új misszió műszereit, hogy a legjobban rögzíthessük a szükséges tudományos adatokat” – tette hozzá Jasinski. A NASA Uranusz-probája várhatóan 2045-re érkezik meg, amikor a tudósok remélik, hogy megtudják, ezek a távoli, jeges holdak, amelyeket korábban holt világoknak tartottak, vajon valóban rejthetnek-e életet.
